- Az első két napban fejenként 3 csésze bodorrózsa teát ittunk naponta.
- Betegségünk harmadik napjától Rodóék a bodorrózsa és krétai zsálya 1:1 arányú keverékét javasolták, amit nagyjából egy hétig fogyasztottunk minden nap.
- Az első hét után a következő teakeveréket ittuk minden nap, a teljes felépülésünkig: krétai hegyi tea (malotira), krétai dictamus és krétai zsálya 3:2:1 arányú keveréke. A napi mennyiségünk átlagban 2-3 csésze volt ebből a keverékből.
A krétai dictamus magas polifenol és antioxidáns tartalmú gyógynövény. Kámfor, timol és karvakrol tartalma gátolja a baktériumok szaporodását, erős fertőtlenítő, nyákoldó hatású vegyületek. Bár a helyiek élénkítő hatása miatt fogyasztását inkább délelőtti, kora délutáni órákban javasolják, ebben a keverékben a malotira kiegyenlíti ezt a hatást, egész nap, akár este is ihatunk a főzetből.
.
A javasolt kúra mellé kiegészítésként fogyasztottunk még alkalmanként pár csésze kakukkfűteát (ez itthon is ismert gyógynövény köhögés esetén). A kakukkfű – a krétai dictamushoz hasonlóan – nagy mennyiségben tartalmazza a timol nevezetű antioxidáns vegyületet, ami igazoltan antibakteriális hatású anyag.
Esténként pedig néha jól esett egy csésze Tofillo "Citrom verbéna", vagy "Harmony" tea. Ez utóbbi a citrom verbéna és a kamilla nyugtató, szorongás enyhítő hatásait egyesíti.
.
A teák elkészítése nagyon egyszerű: 1 teáskanál teát vagy teakeveréket leforrázunk 2 dl forró vízzel, és 3-5 percig lefedve állni hagyjuk. Fogyaszthatod ízesítés nélkül, de citrommal és mézzel is finomak.
Ne felejtsd el, hogy a gyógyteák magas hatóanyag tartalommal rendelkező gyógyító növények. Így ne ess túlzásba a fogyasztott mennyiséggel! Betegség, meglévő tünetek esetén a fenti teákból kúraszerűen napi maximum 3 csésze ajánlott. Megelőzésként vagy élvezeti teaként naponta 1-2 csészénél ne fogyassz többet.
Kismamák és szoptatós anyukák számára a fenti gyógyteák fogyasztása nagy körültekintéssel, kis mennyiségben, kúraszerűen - maximum 2 hétig - javasolt.
És természetesen ha bármilyen gyógyszert szedsz rendszeresen, akkor mindig érdemes utána nézni, hogy van-e valamilyen ellenjavallat az adott gyógytea fogyasztására! (A tea hatóanyaga van, hogy korlátozza és van, hogy felerősíti egy adott gyógyszer hatását, felszívódását.)
A gyógyteák nem csodaszerek, de használatuk évezredes tapasztalatokra épül, és napjainkban egyre több laboratóriumi, klinikai kísérlet is igazolja gyógyhatásukat. Érdemes tehát fogyasztásukat beépíteni mindennapjainkba.
Mi kipróbáltuk "élesben", hogy Neked ne kelljen. De megelőzésként, vagy csak a tea élvezetéért is szívből ajánljuk a fenti teákat, teakeverékeket.